Szattva: egy döntés.
A tudás és az elvcentrikus élet választása.
Több mint tíz éve költöztem vidékre, ahol akkor elég sok volt a parlagfű. Mindig attól rettegtem, hogy egy nap elkezd folyni az orrom, viszketni a szemem, és egész életemben szenvedni fogok, nem tudok többet kimenni nyugodtan a természetbe kirándulni, a virágok friss illatát élvezni, sőt talán még el is kell költöznöm…
Félelmem az allergiától – Nem vagyok egyedül!
Mindig nagyon szerencsésnek tekintettem magam, hogy nem vagyok allergiás. Körülöttem sokan szenvedtek ebben a betegségben, tehát nem volt alaptalan a félelmem. Most végre biztosan tudom, hogy nem leszek allergiás, megnyugodtam, mert megismertem ennek a rettegett ellenségnek a gyenge pontjait. Az utóbbi években ugyanis a pszichológiai tanulmányaimat, kutatásaimat arra összpontosítottam, hogy a betegségeket kiváltó, biokémiai változásokat befolyásoló legmélyebb pszichológiai mechanizmusokat feltárjam.
A pollenek csak közvetett “okok”
Világossá vált, hogy a pollenek csak közvetett okok, ugyanis a szerepük csak az, hogy emlékeztetnek egy olyan körülményre, melyhez egy kellemetlen élményünk társult. Ezt Daniel Goleman pszichológus úgy hívja, hogy a “jelenbe hozott múlt”. A közvetlen kiváltó okot az elme képzelettársítása hozza létre. Tudat alatt felhozza a régi kellemetlen, nemkívánatos érzést, amire “allergiásak” voltunk, valami nagyon ellenszenves dolgot, amit sehogy sem tudtunk elkerülni. Ehhez a stresszes körülményhez az érzékek reflex-szerűen és élesen társítanak arra emlékeztető hatásokat, a pollen allergia esetén például illatokat.
Hogyan szabadult meg a barátom egy óra alatt az allergiától?
A barátom tíz évig a legdurvább pollen allergiában szenvedett, gyógyszerek, injekciók, fulladások…. egyszóval pokoli volt. Tavaly tavasszal, amikor már elkezdődött az allergia szezon, elkezdtem neki mesélni kutatásaim eredményét, az allergia kialakulásának folyamatát, illetve a konfliktus és a biológiai elváltozás közötti összefüggéseket, és a tünetekhez való hozzáállás helyes és helytelen módját. Ahogy beszélgettünk, rögtön beugrott neki, amint tíz évvel ezelőtt egy egyetemi vizsgára sietett, összeszorult gyomorral, ugyanis elég sok osztálytársát meghúzták abból a tantárgyból. Tavaszi nap volt, virágoztak a fák, nyíltak a virágok az iskola udvaron, és ő stressz hatása alatt várakozott a vizsgára. Amikor vége volt, arra lett figyelmes, hogy folyik az orra. Pár nap után elment az allergológushoz, és persze kimutatták a pollen allergiát. Beszélgetésünk alatt bevillant neki ez a régi történet, és megdöbbent, hogy ez nem jutott eszében az elmúlt tíz évben, pedig milyen élesen él az emlékezetében minden részlet, még a virágok illata is. Végre tudatosította, megértette, hogy nem a pollenek, hanem egy érzettársítás áldozata volt az elmúlt tíz évben. E felismerés után egy csapásra eltűnt az allergiája, és boldogan élvezi a vidéki élet örömeit.
-
A GYÓGYULÁS PSZICHOLÓGIÁJA
Az életünket menti meg!
Pontos képet kapva a pszichológiai anatómia működéséről, felismerhetjük és megoldhatjuk a betegséget kiváltó, sokszor tudattalan érzelmi konfliktusainkat. Ezt egy természetes megnyugvási folyamat követi, mely rögtön beindítja a gyógyulást, regenerálódást még egy rákos betegségben szenvedőnél is.
Csodálatos gyógyulások nincsenek, csak idáig nem értettük, hogy milyen mentális változásokon megy keresztül a beteg, melynek hatására a szervezet elindul a gyógyulás útján. A gyógyulás pszichológiája, így maga a gyógyulás metódusa is egy mélyreható kutatás eredménye. E tudás birtokában, a tünetekhez való hozzáállás megváltoztatásával képes a szervezetünk a regenerálódását azonnal beindítani, és a rendellenességeket természetesen helyreállítani. A gyógyulás pszichológiája könnyen, logikusan megérthető és megtanulható mindenki számára. 2012-ben ismertető előadásokon és két napos szemináriumokon tervezzük bemutatni, tanítani.
Intelligens gyógyulás
Intelligens gyógyulásnak neveztük el a kutatás eredményét, több okból is:
Szemléletváltás és új egészségkultúra
Mára már világossá vált, hogy nem a tüneti kezelés, hanem egy gyökeres változás tudja megoldani az egészségügy betegségét. Ez az új egészségkultúra egy ilyen forradalmi megoldást kínál a nyitott szakembereknek. Ehhez mindenekelőtt egy szemléletváltásra van szükség, mint minden hatékony változás és igazi megoldás előtt. Ez nem teljesen új, idegen szemlélet az orvostudományban, az ókori görög, a keleti, indiai, kínai orvosok is hasonlóan gondolkodtak. Ez az egészségünk és a szervezetünk egy átfogóbb, teljesebb nézőpontját igényli, amely nem zárja ki a belső világunkat. Az EGÉSZség szavunk is ezt a szemléletet fejezi ki.
A kutatás két része
A kutatás két részből állt, elemeztük a többezer éves megfigyeléseket, elvi megfogalmazásokat és a modern tudományos kutatási eredményeket, melyek erre a témára irányultak. Összehasonlítottuk az eredményeket. Nagyon megdöbbentő a legősibb orvostudomány, az 5000 éves ayurvedikus megfigyelések és a modern kutatások közötti lényegi hasonlóság. Az elvek megadták az irányt, a részletek kiválóan kiegészítették egymást, még több és mélyebb információkat elárulva. Mára kialakult egy olyan komplex rendszer, mely forradalmi változást tud hozni a gyógyításban. Logikus összefüggések, kutatható, igazolható rendszere az érzelmi konfliktusaink és a biológiai elváltozások között.
Híd az orvostudomány és a pszichológia között
Ez a kutatás nagyon időszerű, mert az utóbbi évtizedekben a nyugati orvostudomány és a pszichológia közötti szakadék egyre inkább a kutatók fókuszába került. Rengeteg pubikáció látott napvilágot, és sok kísérlet bizonyítja, hogy a beteg kapcsolata az orvossal, a kezelésekhez, gyógyszerekhez való hozzáállása nagy mértékben befolyásolja a gyógyulás eredményességét. Ez mára elfogadott tény, viszont a szakadék mégis áthidalhatatlan volt, mert a modern orvostudománynak még mindig nincs kellően pontos ismerete a mentális feszültségek (konfliktusok, stressz, elfojtott érzelmek) betegségeket kiváltó és befolyásoló hatásmechanizmusáról. Idáig minden megoldást a biokémiától vártunk, ami nagyon fontos terület, de óriási tévedés lenne mindent egy lapra feltenni. Az igazi áttörést a pszichológia és a biológia kapcsolatának kutatása, megismerése jelenti. Az érzelmeink szervezetünkre gyakorolt pontos hatásának feltérképezése forradalmat fog hozni az orvostudományban.
Nem áldozatok vagyunk!
Az orvosok és természetgyógyászok e rendszert megismerve és használva sokkal eredményesebben végezhetik munkájukat. Ezen túl a laikus embernek is elengedhetetlen gyakorlati tudás ez, mert ha a betegségek érzelmi kialakulásának folyamatát megismerjük, megértjük, hogy nem áldozatai, hanem létrehozói vagyunk a betegségeinknek. A gyógyulásunkhoz sokkal nagyobb mértékben járulhatunk hozzá, mint azt idáig gondoltuk.
Ez a kutatás azt a célt szolgálta, hogy a természet és a szervezetünk öngyógyító mechanizmusait beindító tényezőket részletesen megismerjük, és ezáltal a betegségeinket hatékonyan megelőzhessük, gyógyíthassuk. Újfajta látásmódot és eszközt ad orvosoknak és betegeknek egyaránt.
Nagy A. Csongor
Védikus pszichológus és filozófus
-
Karácsonykor mindig eszembe jut, hogy az élet a legnagyobb ajándék! Mert…
7 évvel ezelőtt ilyenkor életem legkritikusabb, fájdalmas időszakát éltem át! Egy 10 éve tartó gyógyíthatatlan krónikus betegségben szenvedtem, és karácsonyra annyira leromlott az állapotom, hogy fel voltam készülve a legrosszabbra. Időközben mindent kipróbáltam, sem az orvosok, sem a természetgyógyászok nem tudtak segíteni rajtam. Az utolsó reményem egy Ayurvedikus klinika volt, de a téli szünet miatt csak két hét múlva nyitott. Nem tudtam, hogy kitartok-e addig. Semmit nem tudtam enni. De szerencsém volt, kitartottam. Egy hónap múlva vidáman, kikerekedve, megerősödve hagytam el a klinikát. Csodálatos volt, jókat ettem, hmm….
Egy év után jött az igazi fordulat!
Megint a klinikán találtam magam, visszaestem. Sajnos már nem volt annyira látványos hatása a kezelésnek. A tünetek enyhültek, de nem tűntek el.
Mindig sejtettem, hogy az életem nehézségei, konfliktushelyzetei hozzájárulnak a betegségemhez, de nem tudtam, mennyire, és mit, hogyan kellene változtatnom. Kutatni kezdtem ezt a területet, és mélyen beleástam magam a Védák és az Ayurveda pszichológia rendszerének összefüggéseibe.
Ennek a kutatásnak köszönhetem végül az életemet, az egészségemet.
Rájöttem, megértettem hogy a nehézségeimhez, konfliktusaimhoz, a betegségem tüneteihez való hozzáállásom megváltoztatásával képessé válik a szervezetem a regenerálódást azonnal beindítani, és a rendellenességeket természetesen helyreállítani. Ez a módszer rövid időn belül, csodával határos módon gyökerestől szüntette meg a betegségemet. Megértettem, hogy nincsenek csodálatos gyógyulások, csak idáig nem értettük, hogy milyen mentális változásokon mennek keresztül azok, akik meggyógyulnak.
A csodálatos az, hogy ezt a folyamatot mindannyian megtanulhatjuk.
Ajándékba kaptam az életet, ezért szeretnék hálából másoknak is életet, egészséget adni ajándékba!
Neked is készültem egy ajándékkal!
De be kell vallanom, még nincs teljesen kész. Sok sok év munkáját szeretném felajánlani szeretettel, de még szükségem van egy hónapra, hogy oda tudjam adni Neked is. A kutatásaimat összerakom két szemináriumba melyeknek a címe:
A gyógyulás pszichológiája
Ezen dolgozok most keményen, amint elkészülök majd jelentkezem.
Addig is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és jó egészséget, sikerekben gazdag Új Évet kívánok!
Üdvözletettel:
Nagy A. Csongor
Az SVL alapítója
Az Élet egészség nélkül csak szenvedés!
Tanuljuk meg a gyógyulás pszichológiáját, és éljünk értelmes, hosszú és boldog életet!
-
A képen a mungó bab látható (Ázsia boltokban lehet beszerezni vagy interneten megrendelni)
Egyik előadásomon ígértem, hogy leírom a híres kitri receptet. Ez a pancsakarma Ayurvedikus tisztító terápia diétája, tápáló és könnyen emészthető. Jól elkészítve nagyon finom étel! Ha bármilyen betegséged vagy emésztési rendellenességed van, akkor egy hét kitri diéta általában helyreállítja az egyensúlyt. A diéta közben hagyjuk el a nehezen emészthető ételeket, mint húsok, édességek, sült ételek, tejtermékek.
A mungó bab és a rizs kombinációja nagyon ideális fehérje forrás. A leghatásosabb, ha csak kitrit eszünk a diétás időszakban. Mivel a zöldségek és fűszerek variálási lehetősége széleskörű ezért nem nagy lemondás, és az eredmény magáért beszél. Felér egy igazi tisztítókúrával és nem kell koplalnunk.
Jó étvágyat és jó egészséget!
Íme a receptünk, ahogy mi készítjük (a mennyiség két főre van megadva) :
a recept végén tanácsokat írtunk a más-más ayurvedikus testtípusok számára
A testtípusodat ITT tudhatod meg. (új ablakban nyílik meg, a tesztet az oldal alján találhatod. Ha kitöltöd, ajándékba kapsz a személyiségednek és testtípusodnak megfelelő életmód és pszichológiai tanácsokat!)
1,5 dl rizs 0,75 dl mungó bab (az interneten több receptet lehet találni, ahol sárgaborsóval helyettesítik, de az nem ajánlott.)
5-6 dl zöldségek (a recept végén az egyes típusoknak ajánlott zöldségekből)
- 2 ek ghít melegítsünk egy edényben, amikor forró lesz, dobjunk bele pár szem fekete mustármagot. Amikor pattogni kezd, akkor jó a hőmérséklete, szórjuk bele az 1 tk mustármagot, és fedjük le. Ha kipattogott, szórjuk bele a fűszereket:
- Tegyük rá a zöldségeket, pirítsuk 2-3 percig, míg a fűszerek egyenletesen bevonják őket, tegyünk bele 1 kk sót, - és kevés vízzel felöntve fedő alatt főzzük őket puhára.
- A mungó babot mossuk meg alaposan folyó víz alatt szűrőben. 1 ek ghít melegítsünk fel egy lábasban, és szórjunk bele 1 tk egész római köményt. Lassú tűzön pirítsuk, míg a magok barnák lesznek, de ne égjenek meg.
Szórjunk rá egy csipet asafoetidát. Pár másodpercig pirítsuk, majd tegyük rá a mungó babot, pirítsuk még 1-2 percet, és öntsük fel 3 dl vízzel. Sózzuk ½ kk sóval. Fedő alatt főzzük, amíg teljesen szétfő (kb. 20 perc).
- A rizst tegyük egy szűrőbe, és folyó víz alatt mossuk meg.
- 1 ek ghít melegítsünk meg egy nagyobb lábasban, és pirítsuk meg rajta a riszt. Öntsük fel 3 dl vízzel, sózzuk 1 kk sóval, és forrás után lassú tűzön fedő alatt főzzük puhára (kb. 18-20 perc).
- Ha minden kész, keverjük a rizshez a mungóbabot és a zöldségekhez
Tanácsok:
Ez egy alaprecept, amiben változtathatod a fűszereket és a zöldségeket az aktuális évszaknak megfelelően. A legjobb hatást akkor éred el, ha ezekhez figyelembe veszed a testtípusodat. (Testtípus javaslatokat lásd lejjebb.)
A kitri kitűnő kiegészítője a csatni.
Javaslatok az ayurvedikus testtípusok számára:
Vata típusúaknak:
Jót tesz, ha bátrabban fűszerezel. Az őrölt római kömény után lehet még tenni bele néhány pitta növelő fűszert: ¼ tk őrölt feketebors, ¾ tk őrölt fahéj, ¼ tk őrölt szegfűszeg. Hasznos még a darált erőspaprika is, mindezek különösen télen ajánlottak a test melegítésére. Ha van időd, a mungó babot áztasd be előtte egy órára, ez segíti az emészthetőségét. Ajánlott zöldségek: cékla, édesburgonya, répa, sütőtök, kevés cukkini, paradicsom és zöldbab.
Pitta típusúaknak:
A fűszereket mindig visszafogottan ajánlott használni. Lehet a receptben megadott mennyiséget csökkenteni. Ajánlott zöldségek: burgonya, édesburgonya, cukkini, karfiol, zöldbab, zöldborsó, sütőtök, kevés répa és cékla.
Kapha típusúaknak:
Lehet bátrabban fűszerezni, az erős fűszerek kimondottan kedvezőek. Például: erős darált paprika. Az őrölt római kömény után lehet még tenni bele néhány pitta növelő fűszert: ¼ tk őrölt feketebors, ¾ tk őrölt fahéj, ¼ tk őrölt szegfűszeg. Só viszont minél kevesebb kerüljön bele. A rizs készülhet szárazabbra: 1,5dl riszre 2,25-2,5dl víz. Ajánlott zöldségek: zöldborsó, burgonya, karfiol, spenót, répa, zöldbab, esetleg kevés cékla, paradicsom.
-
Ez egy kép az előadásból, amit a Körösi Csoma Sándor Szabadegyetem Egészségfilozófia szakán tartottam a hallgatóknak. Néha az életünk konfliktusai váratlanul kiütnek minket. Ezek a roppant feszültségek sokkal nagyobb hatással vannak a biológia működésünkre, mint gondolnánk. Konkrétan, a betegségeink hátterében meghúzodó legmélyebb kiváltó okok. Minden azonos betegségnél egy hasonló érzelmi megrázkódtatás áll a háttérben. Az ayurveda több ezer éves tudománya alapján egy részletes kutatást végeztem az érzelmeink és a testi működés összefüggéseiről.
Egy pár perces videó az előadásból, és néhány vélemény. Ez a téma nagyon nagy érdeklődést vált ki, ezért a közeljövőben több előadást is tervezünk. Jelentkezni lehet az info@svl.hu címen, és értesítünk a helyszínről és az időpontokról.
” Fantasztikus” – Balogh Gyöngyi
” Rendkívűl összefogott, magasszintű előadást hallottunk, kiváló technikai háttérrel. Közérthető, színvonalas és érdekfeszítő volt! Köszönjük!” - Ördög Zsuzsanna
” Nagyon összeszedett, érthető, világos előadás volt, és egyedülálló abban az értelemben, hogy képet adott a pszichológiai háttérről! Nagyra értékeltem, köszönöm szépen! Várom nagyon a könyvet!!! - Bartuszek Éva
” Az előadás rendkívül jó, magas színvonalú volt. Sok és érthető információt kaptunk. Az előadás alkalmas volt arra, hogy felkeltse az érdeklődést, hogy mélyebben megismerjük a témát” - Halászné Ördög Rita
-
A Biologika Szabadegyetemen egy kutatásom eredményét mutattam be, melyben a Hamer doktor által feltárt legújabb agykutatások is igazolják az ősi, több ezer éves Ayurveda orvostudomány által leírt biológiai természettörvényeket.

Az előadást nagyon kedvezően fogadták, és a résztvevők kérésére a következő évben hétvégi szemináriumokat indítunk a téma mélyebb megismerése és elsajátítása céljából.
Ez egy mindenki számára hasznos, gyakorlati tudomány, amely által meggyógyíthatod betegségeidet, és megoldhatod életed nehézségeit. Használd ki ezt a kiváló lehetőséget, Téged is nagy szeretettel várunk az előadásainkon.

Végül néhány kedves vélemény az előadásról:
“Nagyon tetszett az újszerű látásmód! Sok mindenre magyarázatot kaptam az életemből!”
Dr. Habóné Lelkes Ágnes
“Köszönöm az előadást, igazán profi volt. Úgy tűnik, hogy az Új Medicina egy apró szelete lehetne ennek a tudománynak. Még sok ilyen előadást!”
Vágó Csaba
Egész nap elengedhetetlenül fontos tennivalóid vannak, amiket nem lehet leegyszerűsiteni?
Szerencsére van megoldás, de bevallom, nincsenek olcsó tabletták erre a problémára, egyfajta hozzáállást kell kifeljeszteni, ahogy a nagy feltalálók is tették.
Legyél feltaláló! Legalább a saját életedben.
Tedd fel magadnak rendszeresen a kérdést, amit a videóban hallasz!
Ne becsüld alá! Csak egy hibája van, annak működik, aki komolyan próbálja. Erről nem tehetek.
Probléma-megoldó konzultáció >>>
Sokszor hallottam és mondtam azt, hogy “milyen jó lenne, ha 48 óra lenne egy napban”.
Mégis, ennek ellenére mennyire hatékonyan használjuk ki a napi 24 óránkat?
Mit tegyünk, hogy a legfontosabb teendőink is beleférjenek a napba?
Három egyszerű tanács a következő néhány perces videóban:
Nagy A. Csongor
Találkoztam egy üzletember ismerösömmel a héten, aki az anyagi gondjairól panaszkodott. Sajnos az általános tapasztalatom az, hogy az emberek nem is tudják, hogy mi a problémájuk oka. Mindig valami tüneti kezeléstől várják a megváltást, pedig a legnagyobb problémájuk az életben a személyiségük.
Mindig nehézségeink vannak, de csak a külsőségekben látjuk a megoldást. Hallgattam egy előadást, amit Brian Tracy tartott a Siker konferencián üzletembereknek. Ő is azt hangsúlyozta, hogy a legértékesebb erőforrásunk, tőkénk a személyiségünk. Ezzel szemben az emberek a személyiségfejlesztésre nem érnek rá, nem értik a fontosságát. Kiaknázatlanul hagyják életük kincsesbányáját.
Millió kifogásunk van. Az emberek nagy százaléka nem is gondolja, hogy fontos a személyiségfejlesztés. “Mire jó ez? Nekem nincs időm ilyenekre.“ Pedig ha tudnák, hogy ez a legpraktikusabb segítség! Ha nem vesszük a fáradtságot, hogy fejlesszük saját magunkat, nem jutunk előbbre.
Az emberek legtöbbje keményen dolgozik, küzd éjt-nappallá téve, de úgy érzi, hogy az
élete egy taposómalom. Nem tud kitörni korlátai közül, vagy kapcsolatai hevernek romokban. Számtalan üzletember megy csődbe ezekben a percekben is, pedig ha másképp állt volna hozzá a dolgokhoz, akkor most virágzó üzlete lehetne. Érvelhetnek a szkeptikusok, hogy sok olyan ember van, akik gazdagok és híresek, pedig nem foglalkoznak tudatfejlesztéssel. Ha közelebbről megismerjük ezeknek a látszólag sikeres embereknek az életét, akkor mit fogunk látni? Boldogok? Általában szét van esve az életük. Ezekkel a történetekkel vannak tele a sztori magazinok, és bizony van miről írniuk.
Hosszú a lista, de ez is elég meggyőző, igaz? Sikeresebb lennél, ha rendelkeznél ezekkel a tulajdonságokkal? Rád van bízva! Te döntesz. Ha akarod az igazi sikert az életed minden területén, akkor a személyiségfejlesztés nem egy mellékes dolog a számodra, hanem a legfontosabb helyen áll. Viszont van egy jó hírem! Nem igényel extra időt, sokkal több időt fogsz spórolni, ha most elkezded komolyan venni. Ebben tudok segíteni Neked!
Ez az útja, hogy kikerülj azokból a nehézségekből, amiben jelenleg vagy. Azon a szinten, amin létrejött a probléma, nem lehet megoldani. Lehet, hogy most úgy látjuk, a körülmények vagy mások okozzák nehézségeinket, és tehetetlenül állunk, de a legnagyobb porbélma az az, ahogyan a problémáinkat látjuk.
Ezen tudunk segíteni a tudatfejlesztés konzultáción. Addig is a következő heti gyakorlat, hogy értékeld át a prioritásokat az életedben, és határozd el, hogy a problémáidat a személyiséged fejlesztésével fogod megoldani. Segíteni fogok! Ha megteszed ezt a döntést, azon kevesek közé fogsz tartozni, akik az igazi sikeres emberek nyomdokaiba lépnek.
Sok sikert és jó fejlődést kívánok!

Hol kezdjem? A lista végtelen, sok ismétlődő szóval. Tévedni emberi dolog… de tanulni a tévedésekből, az is emberi kellene, hogy legyen. Hányszor követed el Te is ugyanazt a hibát? Miért nem tudunk tanulni hibáinkból? Sokat változna az életünk, ha komolyan vennénk hibáinkat. Neked már van erre bevált módszered? Javasolni fogok egyet, mert ebben a világban azt tapasztaltam, hogy a sikert nem érdemes a jótündérre bíznod!
Annál azért biztosabb, ha a kezünkbe vesszük életünk gyeplőjét. A hibák az életünk olyan építőelemei, melyekhez ha őszintén állunk hozzá, akkor egy felfelé vezető lépcsőt építhetünk belőlük, de ha büszkék vagyunk, akkor a mélybe vezetnek. Te döntesz nap mind nap, hogy le vagy fel! Nézzük hogyan?
Tamasz tudatszinten a nehézségekért, hibákért másokat okolunk, ha kijavítanak, megsértődünk, és kritikusak, sértőek leszünk. Ezen a tudatszinten nem tudjuk elfogadni a hibáinkat, nem vállalunk felelősséget a tetteinkért. Úgy érezzük, zsákutcába kergettek valakik, őket és a körülményeket okoljuk. Mi nem tehetünk róla, csak áldozatok vagyunk.
Radzsasz tudatszinten: Míg az előző szintet a megkeseredettség jellemzi, ezt a hírnév, elismerésre való vágy hajtja, ezért itt is nagyon érzékenyek vagyunk a bírálatra. Itt sem tudjuk könnyen elfogadni a bírálatot. Ha bírálnak, üldözők leszünk. Nem hagyjuk annyiban!
Szattva tudatszintet az őszinteség jellemzi, ezért ezen a szinten kikérjük mások objektív véleményét, napról-napra fejlődni akarunk, és tanulni a hibáinkból. Ha pedig alaptalanul hibáztatnak minket, akkor nem támadunk, hanem alázattal és megértéssel, empátiával fogadjuk. Az őszinte együttműködő szándék ilyenkor elveszi az élét a kritikának, és az alázatos bölcsesség tiszteletet vált ki. Ezen a szinten már nincs önleértékelésünk, nem mások véleményétől függ az énképünk.
Jól hangzik! Lássuk mi a trükk. Javaslok Neked egy nagyon jó gyakorlatot, amit könnyen elsajátíthatsz. Naponta öt percet kell rá szánnod, és garantáltan nagyot változtat az életeden. Lehet alkalmazni az üzleti- és a magánéletünk tökéletesítésére is. Sikeres
üzletemberek és tudósok alkalmazták az életükben, és sokan határozottan ennek tulajdonították a sikerüket! Kövessük Őket! Vonuljunk el este egy csendes helyre, öt-tíz perc önvizsgálatra! Egy papírlappal magunk előtt tegyük fel a következő kérdéseket, és írjuk le a válaszainkat. Ez persze egy kis gondolkodást igényel, de meglátod megéri.
Mi az igazi sorsdöntő lépés?Írd le röviden a válaszokat? Hétvégén vedd elő, és tedd fel ugyanezeket a kérdéseket a heteddel kapcsolatban, és értékeld válaszaidat. Ez is sokat segít, de még mindig kevés! Az igazán sorsdöntő lépés az, ha levonod a következtetéseket és készítesz egy tervet, hogyan fogod másképp, jobban élni az életed a jövő héten! Tedd ezt szokásoddá!
Van egy jó példám, tanácsadó barátom mesélte. Két barátjával van egy “szóbeli szerződésük”, hogy mindig segítenek rámutatni egymás hibáira. Mindezt egy nagyon érzékeny, kedves, segítőkész hangulatban teszik, hasznos számukra és nagyon megerősítette a barátságukat.
Köthetsz Te is hasonló “kétoldalú megegyezésen alapuló szerződést”! Kérhetsz elfogulatlan segítőkész bírálatot! Ha nem tudod ezt elfogadni egy barátodtól, akkor fordulj egy jó tanácsadóhoz!
Sok sikert és jó fejlődést kívánok Neked!
Nagy A. Csongor
Ez a meditáció segíti a hatékonyságodat, hogy ne pazarold az idődet feleslegesen, és ne halogass fontos dolgokat!
Reggel tervezd meg az életed, és este értékeld mennyit ért! Vond le a tanulságokat. Élj tartalmas életet. Ez mit jelent? Mindenkinek mást? A Védák három alapvető kategóriát írnak le. Rád melyik jellemző?
Tamasz tudatszinten: a nap csak úgy eltelik valahogy. Sodródunk az árral, a körülményekre meggondolatlanul reagálunk, nincs konkrét tervünk, nincsenek napi céljaink. Minél kevesebbet kelljen dolgozni, unatkozunk, meleg van. Este leülünk a tv elé, és vége a napnak.
Radzsasz tudatszinten: Cél az élvezetek hajszolása, az elismerés, figyelemfelkeltés. Sok pörgés, sürgős dolgok, késői fekvés.
Szattva tudatszinten: Világos napi, elvcentrikus és reális célok. Képességeinket folyamatosan fejlesztjük, kapcsolatainkat építjük, hasznos információk megszerzésére törekszünk. Igyekszünk jó példával elől járni, együttműködni másokkal, tartalmasan kikapcsolódni, egészséges életet élni.
Éljünk a szattvában ez hatékonyságot, sikert és boldogságot fog eredményezni!
Ne engedjük, hogy kevésbé fontos dolgok, hasztalan élvezetek eltereljék a figyelmünket a
nemes céljainkról.
Az élet hamar repül, és komolyan kell venni, hogy igazán eredményeket érj el, hogy szíved meggazdagodjon! Ne aggódj a jövő miatt! Minden attól függ, ma mit teszel. Ma alapoztad meg a jövődet. Hogy sikerült? Holnap csináld sokkal jobban! Hatékonyabban. Készíts tervet, és érezd este az elégedettséget, hogy nagy léptekkel haladsz kitűzött életcélod felé.
Írd fel egy cetlire, és rakd ki egy jó helyre, hogy minden nap emlékeztessen, és növelje hatékonyságodat:
Megfigyelted-e már, hogy az emberek kapcsolataikba általában csak annyi energiát fektetnek be amivel megfelelő szinten tartják őket?
Mit teszünk, ha valaki jobban kezd érdekelni minket? Egyszerűen elkezdünk több energiát belefektetni, több figyelmet adni Neki. Egy kis tudatossággal, figyelemmel sokat fejleszthetünk a kapcsolatainkon, ami nagyon jó érzéssel fog eltölteni minket és a környezetünket.
Három alapvető tudatszinten viszonyulhatunk a kapcsolatokhoz:
Tamasz tudatszintre a negatív hangulatok és önzés jellemző. Egy ilyen személy általában kedvetlen, és ha kap valamit, nem tud örülni neki. Nem érti, hogy miért kellene adni, inkább elvár mindent, és lustaság jellemzi. A kapcsolatait leépíti, semmint fejleszti.
Radzsasz tudatszinten élőket többnyire csak a saját, rokonai, barátai boldogsága érdekli. Ha ad valamit, akkor többnyire számításból teszi, és cserébe elvár valamit.
Szattva tudatszinten az ember olyan, mint egy érintőkő, akivel találkozik, annak megpróbálja jobbá tenni a napját.
Ha azért adsz, hogy te is kapjál, számításból, akkor könnyen lehet, hogy csalódni fogsz. Viszont ha önzetlenül adsz, akkor nem érint meg, hogy viszonozzák-e, mert nem az volt a cél. A jóság nem olyan mint az anyagi dolgok, hogy ha odaadod, neked kevesebb lesz. Pontosan az ellentéte. Minél többet adsz, annál több lesz neked. Próbáljuk ki! Gyakoroljuk a következő héten, hogy bárkivel találkozunk, adjunk neki többet, mint amit ő elvárna tőlünk.
A tapasztalatom az, hogy Indiában az emberek rendkívül barátságosak. Egyik indiai utam során egy nagyon szolgálatkész közösséget látogattam meg, és mély benyomást tett rám, hogy mindig többet adtak, mint amire számítottam. Az élet legapróbb dolgaiban is, például ha megkérdeztem, hogy hol van valami, akkor nem útbaigazítottak, hanem eljöttek velem, és megmutatták személyesen a keresett helyet. Ettől lekötelezettnek éreztem magam, és mély hálával töltött el. Ez annyira jó érzés volt, hogy elhatároztam, gyakorolni fogom és szokásommá teszem. Ezt javaslom neked is. Ha gyakorlod, meglátod, hogy mindenki a kedvességre vágyik, és nagyon könnyen eljutsz az emberek szívéig.
Próbáld ki a családoddal, a munkahelyeden, a boltban, az utcán, mindenkivel kivétel nélkül, akivel találkozol. Egy mosoly és egy kedves szó semmibe sem kerül. Türelemből és meghallgatásból, megértésből is adhatsz többet. Ne válogass, legyél kedvesebb mindenkivel. A nap is süt mindenkire, az eső is esik mindenhol. Ne törődj vele, hogy mennyit kapsz, lehet, hogy valaki bizalmatlan lesz, de ez nem baj, sokan értékelni fogják, és az bátorítani fog. Másoknak több idő kell, hogy megolvadjanak, de a nap a legnagyobb jéghegyet is fel tudja olvasztani. Meglátod, ez annyira vonzó tulajdonság, hogy megváltoztatja az emberek szívét. Csak próbáld meg gyakorolni, és a Te szíved is megváltozik, ragyogni fog. Tedd jobbá a napot!
…Akkor tudtam meg, mit jelent igazán ellazulni. A gyakorlat után mintha kicseréltek volna. Indiában, Bhuvanesvarban tanultam. Egyszerű, de annál hatékonyabb. Amikor az oktatóval először elvégeztük, akkor döbbentem rá, hogy észre sem vettem idáig, hogy egész életemben mennyire feszültek voltak az izmaim.
Az ayurveda ezt már a betegség előjelének tekinti, és ha így folytatjuk, csak idő kérdése, mikor manifesztálódik valamilyen szervi elváltozás formájában. Általában az egész napos munka, bevásárlás, rohanás, forgalom, sok ülés közben nem figyelünk a testünkre. Plusz a napi stressz, fáradság, izgalmak, aggodalmak kavarognak a fejünkben. A testi és fizikai feszültségek felgyülemlenek. A mentális feszültség hatására megfeszülnek az izmaink és a belső szerveink. Ennek következtében a szövetek anyagcseréje gyengül, és az elégtelen működés következtében méreganyagok rakódnak le a szövetekben és elváltozásokat okoznak.
Az egyik, hogy este rakjunk félre minden mást, és mozogjunk egy kicsit. Mozgassuk meg, nyújtsuk ki és lazítsuk el izmainkat, szerveinket. Nézzük, hogyan viszonyulnak ehhez a különböző tudatszinteken élők.
Tamasz tudatszintre jellemző a lustaság, halogatás, kifogások. Nekik soha nincs
kedvük, elhanyagolják a test gyakorlatokat.
Radzsasz tudatszinten élőknek nincs idejük erre. Akkor kezdenek tornászni, ha már fáj valamijük. Ha eldöntik, hogy mozognak, akkor azt is csak rendszertelenül. Inkább erősítő gyakorlatokat végeznek, vagy valami versengő sportot, és ritkán lazítanak. Amikor sportolnak, túlzásokba esnek.
Szattvikus tudatban lévők rendszeresen mozognak, kellemes környezetben, hangulatban. Kikapcsolják az elméjüket, félreteszik aznapi gondjaikat és lazítanak, feltöltődnek.
Ennek érdekében javaslok egy heti gyakorlatot. Vegyük rá magunkat a napi rendszeres 15’-20’ perces esti mozgásra, kikapcsolásra, lazításra. Kapcsolódjunk ki ez idő alatt, és lazuljunk el. Fontos nyugodt, csendes környezetet biztosítani. Ne nézzünk közben tv-t, és gondolatainkat is próbáljuk lenyugtatni. Bevonhatjuk a családunk tagjait is.
Ahhoz, hogy megértsük, mennyire merevek vagyunk nap közben, érdemes egyszer nagyon alaposan elvégezni az alábbiakban leírt lazító gyakorlatot. Nem kell sajnálni rá az időt, meg fog térülni. Amikor van már tapasztalatunk arról, mit jelent lazának lenni, már könnyebben és gyorsabban tudjuk a tudatunkkal ellazítani magunkat. Amióta megtanultam ezt a gyakorlatot, naponta többször megállok és megfigyelem, hol vagyok elmerevedve, befeszülve, és a figyelmemet oda irányítom, ellazulok. Így estére nem fáradok el, és nem leszek ideges, feszült stb. Figyelek a testtartásomra, az ülésemre, járásomra. Ha igyekszünk ellazultan végezni hétköznapi tevékenységeinket, munkánkat, az ad egy friss, jó közérzetet. A test lazasága kihat a mentális állapotunkra is és fordítva. Ha nevetünk, mosolygunk, jól érezzük magunkat, ellazul a testünk, ha félünk, aggódunk stb. akkor megfeszül. Tehát, mosolyogjunk, és lazítsuk el az izmainkat. Rugalmasabban fogunk reagálni a mentális nehézségekre, konfliktusokra is. Megéri elsajátítani ezt a tulajdonságot is.
Feküdjünk a hátunkra, enyhe terpeszben, kézfejünket helyezzük kissé távolabb a testünktől, tenyerünket fordítsuk felfelé és lazuljunk el mélyen.
Ez ellazítja a testet és az elmét. Adjunk időt a gyakorlatnak. Kényelmes tempóban végezzük. Elcsendesíti a gondolatokat. Megnyugtatja az idegrendszert, segíti az alvást, az emésztést, és jó hatással van a következő napunkra is. A gyakorlat után feküdjünk le, vagy az este további részében csak nyugodt, pihentető tevékenységeket végezzünk.
Mozogjunk a héten minden nap, és legyünk lazák testileg, szellemileg, figyeljünk erre nap közben is, és tegyük ezt szokásunkká!
Nem érhetjük be az igazság felével, hogy a negatív gondolatok zavarokat okoznak az immunrendszerben…
Az utóbbi 2-3 évtizedben ugrásszerűen megnõtt az allergiás betegségben szenvedõk száma, és elég riasztóak az elõrejelzések a további alakulásról is. Az allergiát korunk népbetegségének is nevezik, mivel szinte minden harmadik embert érint. Ilyen felgyorsuló elterjedést szinte egyik más betegség sem mutat. Mi lehet ennek az oka?
Közismert, hogy a depressziósok és szorongók közt gyakoribb az asztma és az allergia. E kérdéskörhöz tartozik még az a megfigyelés is, hogy a negatív érzelmi állapotok és a stressz kifejezetten súlyosbítja ezen betegségek tüneteit.
Mindez arra mutat rá, hogy az idegrendszer és a pszichikum működése szoros kapcsolatban áll az immunrendszerrel. A társadalmi nehézségek hatására, a pszihés nyomás növekedésével az allergiás megbetegedések is arányosan növekednek. Ha ismerjük az allergiák mögött rejlő érzelmi egyensúlytalanságokat, akkor egyértelmű párhuzamot lehet kimutatni a társadalmi szintű szociális tendenciákkal.
Három utat választhatunk: kerüljük el az allergént, próbáljuk csökkenteni a tüneteket, vagy keressük meg az okot.
Minden szakember tisztában van azzal, hogy az allergiás tünetek kialakulásában jelentős szerepe van a beteg pszichés állapotának, viszont a hagyományos orvos-beteg találkozók szűkös ideje miatt nincs idő a mélyebb pszihikai okok feltárására.
Ezért maradnak az allergia gyötrelmei, próbálhatjuk örökre kerülni az allergént és csökkenthetjük a tüneteket.
Gyógyszerekkel segítségével (antihisztaminikumok vagy kortizonkészítmények)az allergiás reakció elnyomható. A tünetelfojtás azonban hosszú távon nem kívánatos szövődményekkel járhat, ezért fokozatosan egyre több dologra lehetünk allergiásak.
A tünetek ezzel szemben fontos információt hordoznak, a szervi lokalizációnak jelentős oka van. Ugyanakkor nagyon fontos az is, hogy maga a betegség milyen tüneteket produkál – a bőrön, az emésztőrendszerben, az érzékszerveken vagy a légutakban jelenik meg. Minden testrész, szerv kapcsolatban van és érzékeny az agy pszihés állapotaira az idegrendszeren kereszül. A tünetek, szervek mutathatják, hogy melyik területeken nincs egyensúly, mit kell megoldanunk.
Mindenki tudja. Akkor miért nem tesszük ugyanezt a betegségeinkkel is? Miért nem a legmélyebb gyökerénél szüntetjük meg betegségeinket, hogy örökre búcsút mondhassunk nekik?
Az igazság másik fele, hogy a tudat pozitív állapotai segítenek a gyógyulásban.”
Élj újra jó közérzettel!
Végre megkönnyebülten!
Felszabadultan! Vidáman!
Ayurveda Pszichoszomatika Program
legyen szó akár bőr-, ételallergia vagy légúti allergiás tünetekről.
Három lépésben egy személyre szabott konzultáción megtanítjuk az a folyamatot, mely a gyógyulás beindításához vezet:
1, Értelmezés: ellemezzük a betegséget, a tüneteket kiváltó fizikai és pszichikai körülmények szempontjából.
2, Ok feltárás: megkeressük a betegség igazi okát és az egyensúlyvesztést kiváltó élethelyzeteket. Ezáltal lehetőség adódik a betegség szélesebb nézőpontból való megvizsgálására, mélyebb biológiai-pszichológiai értelmezésére.
3, Megoldás: három fontos eredményt ad: a betegségfolyamat beindítását, majd a visszaesés elkerülését és az egészséges életmód kialakítását, melyet egyéni test- és személyiségtípus szerinti megoldással érünk el.
Az SVL Ayurveda Pszichoszomatika Program azért egyedülálló, mert a tudatunk-érzelmeink-érzékeink életünkre, egészségünkre gyakorolt hatásán alapszik. Az elmúlt 20 évben ennek érdekében mélyen tanulmányoztam a Védikus irodalmat, az Ayurveda orvostudomány legősibb forrását. Később örömmel nyugtáztam, és újabb izgalmas kutatást eredményezett, hogy a legmodernebb agykutatások is az Ayurveda elveit támasztják alá. Ezek a tények méginkább inspiráltak, hogy egy gyakorlati módszert dolgozzak ki, ami a gyógyulás folyamatában figyelembe veszi a legmélyebb okokat, ugyanakkor a személyiségünk és testtípusunk szerinti személyreszóló megoldást ad.
Nem lehetne eredményesebb minden betegség gyógyítása, ha figyelembe vennénk a betegség legmélyebb okait is?
Nem az a legtermészetesebb és a leghatékonyabb módja a gyógyulásunknak, ha a szervezetünk öngyógyító rendszerét aktiváljuk, és a betegségek legmélyebb gyökerét megszüntetjük?
Gyere el egy személyes konzultációra és Élj:újra jó közérzettel,
megszabadulva az allergiától,
megkönnyebülten, vidáman, egészségesen!
Szeretnénk jól érezni magunkat. Ez természetes, de hogy tudjuk ezt elérni úgy, hogy ne csak egy pillanatnyi, tovatűnő élmény, hangulat legyen, és ami még ennél is fontosabb, hogy tudati szinten felemelően, és ne degradálóan hasson ránk?
Ezzel foglalkozunk az alábbiakban, megvizsgálva a motivációt és az eredményét a különböző tudatszinteken. A cél, hogy világosan lássuk az élvezetek közti különbségeket és az abból fakadó következményeket. Majd levonjuk a következtetést, és megválaszoljuk a kérdést:
(Egy kicsit hosszúra sikerült de a cél sem kis feladat, kitartás!)
Tamasz tudatszint jellemzője a sértődöttség, panaszkodás, irigység, bosszúskodás, kritika, cinizmus, akadályoztatás, keresztbetevés, lejáratás és még sorolhatnám. Itt egy mély önértékelési hiányról van szó erős önigazolási kényszerrel, melyet ebben az esetben a mások lehúzásából, leértékeléséből származó elégedettség jellemez. “Ha nekem nem lehet, neki se legyen”. Erre a tudatszintre a keserűség jellemző. Nem kell túlmagyarázni, hogy mások lehúzása, a káröröm nem túl felemelő. Méreg az elmének, és fokozatosan elmérgezi a testet is. Ez egy önpusztító folyamat. Ezért vigyáznunk kell, amikor sajnáltatjuk magunkat, panaszkodunk vagy irigykedünk, esetleg kritikusak vagyunk. Ezek a tulajdonságok megmérgezik a tudatunkat, és nemcsak nekünk ártanak, hanem a környezetünknek is. Mentálisan fertőzőekké válunk. Sajnos az állandó versenyfutás, munkahelyi konfliktusok sok ember elméjét lehúzzák erre a szintre, és megkeserítik az életét.
Radzsasz finomabb szintjére jellemző, hogy akkor tölt el jóérzés, öröm, elégedettség, ha a társaság, közösség, munkahely fontos, ha lehet központi meghatározó egyénisége lehetek. Ezen a szinten nem szeretjük bevallani, hogy jelen van az önértékelés hiánya, pontosan azért, mert ezt a hiányt próbáljuk pótolni büszkeségünkkel, kisebb-nagyobb mértékben. Jó vagyok, és nemsokára a legjobb leszek. Ha mindig másokhoz méregetjük magunkat, akkor tudhatjuk, hogy ez a szint hatással van ránk.
A radzsaszt durvább szinten általában egy önmagát középpontba állító élvező hajlam, sok esetben kihasználó mentalitás jellemzi. Ez minden szinten megtalálható a társadalomban, a munkában, a barátságban a párkapcsolatokban is.
A radzsaszra jellemző elégedettség nem rosszindulatú, mint a tamaszban, de az önzés jellemzi. Ebből kifolyólag sorozatos csalódás az eredménye, mert nem ad megfelelő figyelmet és érzékenységet másoknak. Túlságosan el van foglalva magával, és sok mindent nem vesz észre, amit pedig kellene. Fellángoló, illuzórikus lelkesedéssel kezdődik, de a vége kudarc. Úgy is mondhatnánk, hogy az elején nektár, a végén méreg. Manapság nagyon sok cégnek, párkapcsolatnak, barátságnak ez a vége, és nem tudják, hogy miért, hol rontották el, és hogyan kell orvosolni, helyrehozni.
Sattva a jóság tudatszintje. Ezt a szintet egészséges önbecsülés, a teljesség érzése jellemzi és az ebből fakadó felszabadultság, biztonságérzet, béke és elégedettség.
A fő jellemzője ennek a szintnek, hogy önzetlen. Nem félünk, nincs kisebbségi érzésünk, önleértékelésünk. Igazán szabadok, magabiztosak, harmonikusak vagyunk. Nincs szükségünk megerősítésre ahhoz, hogy a középpontban legyünk. Elégedettek vagyunk azzal, amit csinálunk, és folyamatosan fejlesztjük képességeinket, nem azért, hogy bizonyítsunk vagy versenyezzünk, hanem egyszerűen csak azért, mert ez a természetes, a folyamatos fejlődés. Nem vagyunk irigyek másokkal megosztani azt, amink van, tudásunkat, képességeinket. Tudjuk, hogy attól nem leszünk kevesebbek, sőt minél több szeretetet, figyelmet adunk másoknak, annál többet kapunk mi magunk vissza. Figyelmesek vagyunk másokra, a szükségleteikre, értékeljük képességeiket, és mások boldogsága a mi boldogságunk is. Örülünk mások sikerének, nem érezzük magunkat ettől veszélyben.
Láthatjuk, hogy sokféleképpen lehet jól érezni magunkat, de az IGAZÁN JÓL nem egy relatív fogalom, hanem ez a pszichológiai természet törvényein alapszik, és ha valóban nem csak kísérletezni akarunk az életünkkel, akkor nem árt figyelembe venni és megtanulni, hogyan lehet azt elérni.
Ez egy hosszú téma, könyvet lehetne belőle írni, de most egy kis gyakorlatra szeretnélek meghívni, egy heti kísérletre, amikor megpróbáljuk IGAZÁN a szattvában jobban és jobban érezni magunkat. A cél, hogy megízleljük az ízét, és fokozatosan szokásunkká tegyük. Benne vagy? Szeretnéd jól érezni magad?
Oh, most jut eszembe, hogy elfelejtettem mondani egy apróságot. A sattvában az elején nehezek egy kicsit a dolgok de később nektárrá válnak. Ezért nem túl népszerű mert mire nektárrá válik, általában feladják az emberek. Gondoltam, jobb ha előre mondom, erőfeszítést és kitartást igényel, de ha szokásoddá válik, az eredmény felbecsülhetetlen. Úgyhogy kitartás. Itt nincsenek varázslatok.
Na jó, akkor vágjunk bele. Egy heti gyakorlatra szeretnélek megkérni. Én is veled tartok. A tapasztalatainkat osszuk meg a hozzászólásokban.
tudatodat. Neked saját időjárásod lesz a héten.
Ajánld másoknak is, hogy érezzék jól magukat. Iratkozzanak fel erre a kis játékra, és legyenek boldogok!
Sok sikert kívánok, és várom a megvalósításaidat, történeteidet.
Legyen ez a mi közös személyiségfejlesztő blogunk.
EGYETEMES ÉLETMINŐSÉG ÉS TUDATFEJLESZTÉS:
Személyreszabott megoldások az életminőséged javítására- TANÁCSADÁS
Ismerek egy menedzsert, aki a rendrakási módszerével vált világhírűvé. Járja a világot, és a legnagyobb cégeket tanítja. Érdekes téma, erről majd később részletesen írok.
Milyen hatással van a rend(etlenség) az életünkre? Vegyük sorba a tudatszintek szerint:
TAMASZ a tudatlanság szintje: ez káosz, a rend hiánya, kosz, rendetlenség. A rendet csak kikényszeríteni lehet nagy ellenállás árán, és akkor is maximum a “szőnyeg alá söprés” az eredmény. Jellemző a lustaság, halogatás, a nincs kedvem és a különböző kifogások. Ez a mentalitás alattomosan lehúzza a tudatot és az életünk minden területe hasonlóvá válik.
RADZSASZ a szenvedély tudatszintje: vagy büszkeség (ugyan már, hagyjál ezekkel a gyerekes dolgokkal stb.), vagy túlfűtött lelkesedés, nekiugrunk, gyors rendrakás, ami általában elég felületes, csak ami látszik (mindent bele a fiókba). Ez az a típus, aki egy nap alatt akarja rendbe rakni az életét. Nagy tervek, de végül kudarc és kiégés. A rend ezen a szinten csak rövid életű. Ad egy pillanatnyi megelégedettséget, de másnap minden a régi.
SATTVA a jóság minősége: alapos, realista, rendszeres, fenntartja a rendet és fejleszti azt. Kis dolgokkal kezdi, és fokozatosan szokásává teszi, rászánja az időt, mert tudja, hogy megéri, megtérül. Az élete minden területére kiterjeszti, és ez állandó nyugalmat, megelégedettséget, kiegyensúlyozottságot, stabilitást és magabiztosságot ad.
Te milyen tudatban állsz hozzá? A három tudatszint különböző eredményeket hoz az életünkben.
Tudod milyen élmény, amikor végre rászántuk magunkat, és rendet raktunk magunk körül. Ismered az érzést.
Most egy nem túl időigényes, de annál hasznosabb, egyszerű heti gyakorlatra szeretnélek megkérni.
Válassz egy olyan területet, ahol a legtöbb időt töltöd, és határozd el, hogy a héten renberaksz valamit, és extra erőfeszítést teszel, hogy fenn is tartsd azt.
Én elárulom, hogy az irodám iróasztalát választottam. Ne valami elérhetetlen nagy dolgot válasz, de azért erőfeszítést igénylő feladat legyen.
Az élet nagy dolgai apró, tudatos lépésekből állnak és általában ezekre a kis dolgokra nincs időnk. Ha apró lépésenként haladunk, akkor van esély erre a “lehetetlen vállalkozásra”. Ezért kezd el gyakorolni kisebb dolgokon a rendezettséget, és érezd át a felemelő érzést, hogy sikerült fenntartani. Ez kihat az életünk nagyobb dolgaira is. Hétről-hétre pedig bővítsük a hatáskörünket, növeljük sikerélményünket.
Ha kipróbáljuk, kezdjük látni, hogy egy idő után komoly igényünk lesz a rendszerezettségre. Ez a gyakorlat rövid időn belül nagy hatással lesz a munkádra, kapcsolataidra és a magánéletedre. Amivel kapcsolatban vagyunk, az hatással van ránk. Ha rend van a környezetünkben, akkor az visszahat a tudatunkra, és életünk rendezetté válik.
Ha értenénk, milyen nagy hatása lehetne az életünkre a REND-nek, és valójában milyen egyszerű megvalósítani, és mennyire megnyugtató, akkor rászánnánk minden nap a megfelelő időt.
Azt javaslom, jegyezd fel heti tapasztalataidat, és írd meg a hozzászólásokhoz. Esténként felírhatod, hogy megítélésed szerint milyen százalékban sikerült megvalósítani a rendet. Hétvégén megnézheted az átlagodat!
A legjobb, ha bevonod egy-két barátodat, munkatársadat vagy a családod tagjait.
Ha követed ezt a blogot, fokozatosan az életed minden területén világossá válnak a Sattva, a sikeres életminőség jellemzői. Te is elsajátíthatod az életedben, segíthetsz másoknak, és boldogan fogsz válaszolni a kérdésemre:
Minden rendben?
IGEEN!
Egy ilyen gomb kellene a fejünkbe! Nem vagyok egy számítógép zseni, most mutatta meg a barátom, hogy mire jó ez. Amikor javítottunk valamit a honlapon, meglepődve láttam, hogy nekem nem változott semmi, neki viszont igen. Ez hogy lehet?
Felvilágosított, hogy a számítógép elraktározza a régi adatokat és ha ugyanazt az oldalt nézed sokszor, akkor nem frissíti, hanem a memóriájából veszi elő. Itt kell az Empty cache funkció, mely kitörli a memóriából a régit és frissíti az újra.
Az elme is hasonlóan van ezzel. Van valamiről egy tapasztalata és elraktározza. Ha pl. valami hasonlóval találkozol, akkor azt a tapasztalatot behozza tudat alatt és már tudsz is mindent…Ismerős jelenség az, amikor a kisgyerek ismerkedik a világgal, és megkóstolja a fűszálat az udvaron, utána a spenótot az istennek sem akarja megkóstolni, mert meggyőződése, hogy annak ugyanolyan rossz az íze. Zöld akkor rossz! Ekkor kell az Empy cache gomb!
Mire felnövünk, elménk tele van előítéletekkel. Emberekről, folyamatokról, ételekről, mindenről, amiről volt valami tapasztalatunk, jó vagy rossz. Fekete vagy fehér doboz. Elfogultság vagy elutasítás. Installálnunk kell az Empty cache funkciót, ami az intelligencia, és ki kell söpörni az előítéleteket az elméből. Megtanulni nyitottan hozzáállni a tapasztalatainkhoz. Másképp a személyiségünk korlátai szerint látunk mindent és mindenkit. Nem veszünk észre újdonságokat, kínálkozó lehetőségeket. A sikeres emberek nyitottak az új dolgok felé. Kíváncsiság jellemzi őket. Einstein mondta magáról: “Nem vagyok okosabb mint más csak kíváncsibb!” Minden feltalálás ilyen tudatból született! Valaki megfigyelt egy olyan dolgot, ami mellet a több milliárd ember elsétált, mert nekik nem volt újdonság.
Ha kíváncsian tekintünk a dolgokra, tanulmányozzuk őket, megfigyeljük és gyermeki tisztasággal nyitottan értelmezzük, akkor sokkal színesebb lesz az életünk. Gondolkodjunk el, tanuljuk meg frissíteni a memóriánkat, meglátni a régiben az újat és a nehéz helyzetekben a lehetőséget, a tanulságot.
Ez egy hosszú téma, majd visszatérünk rá, most tulajdonképpen csak annyit akartam hangsúlyozni, hogy ha nem működik valami az életünkben, akkor nyomjuk meg az empty cache gombot a fejünkben, és nézzük a dolgokat más nézőpontból, ne csak az érzelmi memóriánk szemüvegén keresztül.
Ne feledd: Empty cache!
Guna egy szanszkrít szó és általánosságban minden létező természetét, fő jellemzőjét, meghatározását jelenti. Mindennek, legyen élő vagy élettelen rengeteg jellemzője, egyéni vonása van. Ezek alapján sokféleképpen lehet csoportosítani a dolgokat és élőlényeket. A közös jellemzők alapján millió csoportot hoztunk létre mint például az emlösök csoportja, a hüllők, a csepfolyós anyagok, fehér emberek, feketék stb.
A Védikus írások ezen a téren is meglepnek. Nagyon praktikusak, végtelen gyakorlatiasak. Nem gondolná az ember, hogy ezek az ősi írások mennyi újat tudnak mondani a tudományos világnak a XI században.
Figyelemreméltó az a nézőpont ahogy osztályoznak minden létezőt a tetmészetben. A csoportosítás azszerint történik, ami a leghasznosabb az életünk szempontjából. Leírják, hogy egy tárgy, folyamat, tulajdonság, cselekedet vagy élőlény természeténél fogva milyen elemi hatást gyakorol más élőlények sorsára, tetteire, gondolkodására, testére, tudatára. Miért zseniális ez a megközelítés? Mert ha megtanuljuk ezeket a természetismereti szabályokat, hatásmechanizmusokat akkor tudjuk, hogy kivel, mivel és hogyan kell kapcsolatban lennünk, hogy életünk garantáltan sikeres legyen. Ha használjuk az intelligenciánkat ennek a tudásnak a birotkában dönthetünk a jövönk alakulásáról.
Megértjük az élet finom törvényszerűségeit. Az életünk kimenetele, társulásunk, tetteink alapján törvényszerűen alakul. Ez csak annyira misztikus mint amennyire minden jeleleg tudományosan tény volt valamikor. Ha tudod, hogy a hidrogén és az oxigén milyen tulajdonsággal rendelkezik és a megfelelő arányban, folyamattal kapcsolatba hozod őket egymással akkor a reakció eredménye garantáltan víz lesz. Ha ismerjük a Védák által leírt finom természeti törvényeket akkor az életünkkel nem kell kísérleteznünk, tudásunk által választhatunk, és egy bizonyított, tudományos folyamattal, biztonsággal érhetjük el minden kísérlet végső célját: a boldogságot.
A következő részben leírom, hogy a Védák milyen guna- természeti csoportokat hoznak létre és példákon át bemutatom, gyakorlati hatásukat az életünkre.
Copyright SVL, 2011